2024. március 28. csütörtök
W. S. ‒ a díszpolgár Egyéb
Munkamenet() inicializálás

W. S. a díszpolgár

Weöres Sándor 1947-től haláláig, 1989-ig Budapesten a II. kerületben élt, először a Törökvész úton, majd a Muraközi utcában.

A kitüntetés átadásán

Halála után 30 évvel a kerület önkormányzata díszpolgárává avatta.

A 2019. június 20-án tartott ünnepségen ketten kapták meg a II. Kerületért Emlékérmet, továbbá egy ma élő és egy posztumusz díszpolgárt avattak. A mellékelt képen az ünneplők és ünnepeltek (balról jobbra): Varga Mihály pénzügyminiszter (a kerület országgyűlési képviselője), Mészárosné Pálóczy Erzsébet (W. S. élő rokonainak képviseletében), az emlékéremmel díjazottak: dr. Toldy-Schedel Emil orvos és Földessy Margit színművész, Rúzsa Magdi énekes, aki díszpolgári címet kapott, valamint Láng Zsolt, a kerület polgármestere.

Fellépett a gálaműsorban Érdi Tamás zongoraművész, a Szakcsi Lakatos Béla ‒ Balázs Elemér ‒ Orbán György trió, Csányi Sándor színművész, és a Kaláka együttes Gryllus Dorkával, ők Weöres Sándor megzenésített verseit adták elő.

A díszpolgári laudáció:

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete
a polgárok javaslata alapján
A II. KERÜLET POSZTUMUSZ DÍSZPOLGÁRA
kitüntető címet adományozza
WEÖRES SÁNDOR
Kossuth- és Baumgarten-díjas költő és írónak,
a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő alakjának,
aki verseivel, műfordításaival, irodalomtudományi munkásságával
és írásaival iskolateremtő mestere a magyar kultúrának.

Elismerésül a költészet zseniális megújítójának, akinek verseiben a költői képek a ritmussal és a zeneiséggel szerves egységgé olvadnak össze. Szöveg és dallam együtt születik meg bennük és bennünk.

Tisztelettel a szenvedélyesen kísérletező és alkotó embernek, aki utánozhatatlan formaérzékével, páratlan játékverseivel és költői csínytevéseivel az irodalmi halhatatlanságba írta magát.

Hálás szívvel emlékezve a zseniális nyelvművelőre és filozófus költőre, akinek alkotásai – a stílusbravúron, nyelvi leleményen és az utánozhatatlan ritmuson túl – a létezést és időt értelmező sokrétű jelentést is hordoznak. Vallotta: a semmi és a minden örök egység; az a pont, ahol a valóság az abszolútummal összeér; s az ember célja – meghallgatva Krisztus, Buddha, az Upanisadok, Tao Te King, a bölcsek és a szentek tanítását – ne „az örök időkig élve lubickolás” legyen, „hanem az Istenben elolvadás”.

Tisztelettel a XX. század egyik legnagyobb hatású magyar költőjének, akinek családi élete és alkotó munkája fél évszázadon át összefonódott II. kerületi otthonaival. Olyan remekművek születtek itt tollából, mint a Hold és sárkány, Ha a világ rigó lenne, Grádicsok éneke vagy a Psyché.

Hódolattal az útitársnak, akinek szövegei gyermekkorunktól kezdve kísérnek minket, hiszen szinte észrevétlenül vésődnek tudatunkba a Magyar etűdöktől a Bóbita szófordulataiig és rímeiig.

Jelen oklevelet tiszteletünk és hálánk tanúbizonyságaként állítottuk ki, és hitelesítjük aláírásunkkal.
Kelt Budapesten, 2019. június havában

Dr. Szalai Tibor
jegyző
Dr. Láng Zsolt
polgármester
díszoklevél
Emlékplakett - 1.
Emlékplakett - 2.
Díszoklevél

Ez a díszoklevél és az emlékplakett valószínűleg Csöngére kerül majd, a Weöres Sándor ‒ Károlyi Amy Emlékházba.