2023. június 08. csütörtök
Szösszenetek Idézetek
Munkamenet() inicializálás

Szösszenetek, aforizmák, idézetek

Azért pedig kifejezetten hálásak lehetnek a román nacionalisták, hogy a Fidesz kommunikációjában az elsősorban Nyugat-Európát érintő migráció ügye hosszú ideje a magyarság sorskérdéseként jelenik meg. Ma a magukat nemzeti érzelműnek valló magyarok jó része azon sopánkodik, hogy Brüsszelben több Mohamed jön világra, mint Pierre, miközben teljes lelki nyugalommal szemlélik, hogy Marosvásárhelyen több Petru születik, mint Péter – és közben a Péterek iskolái, intézményei, közösségei folyamatos zaklatásnak vannak kitéve. Persze ha a pillanat uralása felől vizsgáljuk a dolgot, érthető: a kisebbségi jogok, az anyanyelvhasználat, a határon túli magyar kultúra védelme nem kecsegtet könnyű sikerrel. És főleg nem hoz annyi szavazatot, mint a fantomok elleni hadakozás.
Magyar Nemzet 2016. december 10. Póla Gergely: Péterek, Petruk és Mohamedek

A kormányoldal kiválasztott egy mindenki által megvetett csoportot, a pedofilokat, akikkel szemben most harcot hirdetett. Az ellenzék már majdnem megszavazná a Fidesz pedofilellenes törvénycsomagját. Semmit sem akar kevésbé a Fidesz. Ezért bejön egy picit sem arányosított, szándékoltan bornírt megfogalmazású módosító, hogy az ellenzék még véletlenül se szavazhassa meg a pedofilellenes törvénycsomagot. Mit mond majd a keddi zárószavazás után a Karmelita? »Az ellenzék a vírus után a pedofilok oldalára állt.« Egyszerre mossák majd össze a homoszexuálisokat és az ellenzéket is a pedofilokkal. Így működik a Nemzeti Cinizmus Rendszere.

(Schiffer András)

Válasz Online, Stumpf András: Szóval Orbán szerint Szájer pedofil? Dehogy. A helyzet ennél rosszabb. (eredeti: Schiffer András Facebook-pldala)

Álbal és alsójobb kétféle csomagolásban ugyanazt kínálja, csak az egyik csomagon, egészen pontosan a kivakart ötágú csillag helyén, már egy ideje Szent István kettős keresztje díszeleg, nem holmi önkényuralmi jelkép.

[...]

Most komolyan: e jobb sorsra érdemes ország számára valóban ne adódna harmadik út ezekhez képest, ezektől minél távolabb? Hogy úgy mondjam, ezekre merőlegesen?

Lányi András: Horn Gyula és Komáromy Gergely – két elfogadhatatlan döntés az álbal és az alsójobb országában. = Válasz Online, 2022. június 15.