2020. szeptember 30. szerda
Szösszenetek Idézetek
Munkamenet() inicializálás

Szösszenetek, aforizmák, idézetek

Azért pedig kifejezetten hálásak lehetnek a román nacionalisták, hogy a Fidesz kommunikációjában az elsősorban Nyugat-Európát érintő migráció ügye hosszú ideje a magyarság sorskérdéseként jelenik meg. Ma a magukat nemzeti érzelműnek valló magyarok jó része azon sopánkodik, hogy Brüsszelben több Mohamed jön világra, mint Pierre, miközben teljes lelki nyugalommal szemlélik, hogy Marosvásárhelyen több Petru születik, mint Péter – és közben a Péterek iskolái, intézményei, közösségei folyamatos zaklatásnak vannak kitéve. Persze ha a pillanat uralása felől vizsgáljuk a dolgot, érthető: a kisebbségi jogok, az anyanyelvhasználat, a határon túli magyar kultúra védelme nem kecsegtet könnyű sikerrel. És főleg nem hoz annyi szavazatot, mint a fantomok elleni hadakozás.
Magyar Nemzet 2016. december 10. Póla Gergely: Péterek, Petruk és Mohamedek

A Magyar Orvosi Kamara 2020. április 18-án a koronavírus-helyzetről:

A MOK megpróbálja a jelen járványhelyzetet szakpolitikaként, az egészségügy ügyeként kezelni ‒ csak épp a védekezést a belügyminiszter irányítja, a védőfelszereléssel érkező repülőket a külügyminiszter vagy az innovációs és technológiai miniszter fogadja, a kórházakat és a lélegeztetőgép-gyárat a miniszterelnök látogatja, a védekezésről rendőrök és katonák tájékoztatnak.

Magyar Hang, 2020. április 18.

Nagyon veszélyes játék a politikát azzal elintézni, hogy a politika mocskos dolog, s minden politikus lop, csal és hazudik. Ez ugyanis csak azoknak a politikusoknak ad menlevelet, akik tényleg lopnak, csalnak és hazudnak. Normákra – ha tetszik, erkölcsi normákra – a politikában éppúgy, mint az élet minden egyéb területén, akkor is szükség van, ha azokat kevesen tartják be. Normák nélkül nem lehet a normaszegést számonkérni.

Antall György, Válasz Online 2020. május 28.

A forint gyengülése Orbán eszmefuttatása szerint azt jelenti, hogy tulajdonképpen "ellopják a pénzt az emberek zsebéből", mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. A pártvezető szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.

Portfolio.hu: Orbán: "gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak", 2004. november 8.

a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.

Orbán Viktor a Hír TV-nek adott exkluzív interjújában, 2004. november

Egy csiga vasúti káoszt okozott Japánban. Az állat bemászott egy elektromos elosztóba, itt rövidzárlatot okozott, ami csaknem harminc vonat tizenkétezer utasára volt hatással – írja a BBC.

Magyarországon a csiga viszont maga a MÁV...

Alfahír, Dobos Zoltán. 2019. június 22.

Ha már belátja a kormány, hogy nem lehet megélni a nyugdíjakból, akkor ne utalványokat, hanem tisztességes nyugdíjakat biztosítson.

...

Ne választások előtt könyöradományokkal illesse meg a nyugdíjasokat, hanem tisztelje meg őket azzal, hogy tisztes öregkort élhessenek meg Magyarországon.

Varga Damm Andrea sajtótájékoztatója, 2019. aug. 25.

"Amit nekem adsz: mindenkinek adod", hirdeti a földi hatalom.

"Amit mindenkinek adsz: nekem adod", hirdeti az égi hatalom.

Weöres Sándor: Földi és égi hatalom. = A teljesség felé.

Az elmúlt napok bebizonyították, hogy a valódi ellentét nem Orbán nemzetek Európájáról szóló meséi és egyes liberális politikusok föderális Európáról szóló álmai között van. Az ellentét a zárt ajtók mögött egyezkedő, alkudozó és megalkuvó politikusok Európája és az emberek, a választópolgárok Európája között áll fenn.

Facebook, Gyöngyösi Márton (az Európi Bizottság vezetőjéről szóló szavazás előtt). 2019. július 9.
Ha gondosan megfigyeled, kik azok az emberek, akik sohasem dícsérnek, akik mindeig ócsárolnak és mindenkivel elégedetlenek, rájössz, hogy ugyanazok, akikkel mindenki elégedetlen.
Jean de la Bruyère. = Gábor György: Gondolatok könyve. Magvető. 1962. 127. lap
... a félelem roncsolja a lelket, az irigység kikezdi a szívet, a mosástól kifakul az agy.
Magyar Hang 2019. június 7-13. Hegyi Zoltán: Egy mindenes feljegyzései (50.)
Nem akadályozhatod meg a gond madarait, hogy átrepüljenek a fejed fölött, de megakadályozhatod, hogy fészket rakjanak a hajadban.
Kínai mondás

Egy civilizáció hanyatló korszakát általában hatalmas birodalmak kialakulása jelzi. Ezek a birodalmak így vagy úgy a fogyatkozó erőforrások központosítását és a sokféleség erőszakos elnyomását szolgálják, ezért egyre sebezhetőbbé teszik a civilizációt, amit előbb-utóbb maguk alá temetnek.

Lányi András: Hét remek kifogás, miért ne tegyünk semmit a klímakatasztrófa ellen ‒ https://www.valaszonline.hu/2019/11/04/lanyi-andras-okopolitika-klimavaltozas-vitaindito/
összeesküvés-elmélet

Akkor fog elindulni az ország a fejlődés útján, ha a magyar emberek végre nem egymásban látják az ellenséget, hanem közösen fellépnek azért, hogy a kormánynak ne legyen más lehetősége, mint szolgálni őket, mert máskülönben megbukik.

Alfahír, interjú Jakab Péterrel: "A mi feladatunk az, hogy a küzdeni tudókat összefogjuk" (Sarkadi-Illyés Csaba). 2019. szeptember 23.