2024. július 24. szerda
Szösszenetek Idézetek
Munkamenet() inicializálás

Szösszenetek, aforizmák, idézetek

Azért pedig kifejezetten hálásak lehetnek a román nacionalisták, hogy a Fidesz kommunikációjában az elsősorban Nyugat-Európát érintő migráció ügye hosszú ideje a magyarság sorskérdéseként jelenik meg. Ma a magukat nemzeti érzelműnek valló magyarok jó része azon sopánkodik, hogy Brüsszelben több Mohamed jön világra, mint Pierre, miközben teljes lelki nyugalommal szemlélik, hogy Marosvásárhelyen több Petru születik, mint Péter – és közben a Péterek iskolái, intézményei, közösségei folyamatos zaklatásnak vannak kitéve. Persze ha a pillanat uralása felől vizsgáljuk a dolgot, érthető: a kisebbségi jogok, az anyanyelvhasználat, a határon túli magyar kultúra védelme nem kecsegtet könnyű sikerrel. És főleg nem hoz annyi szavazatot, mint a fantomok elleni hadakozás.
Magyar Nemzet 2016. december 10. Póla Gergely: Péterek, Petruk és Mohamedek

"Magyarország hét törvénye" Orbán Viktor szerint ‒ és ezek igazságtartalma szerintem:

  1. Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse! ‒ Nagy, üres közhely, de igaz.
  2. Minden magyar gyermek újabb őrhely! ‒ Ezt nem tudom értelmezni. Szerintem nem őrhely, hanem ember.
  3. Az igazság erő nélkül keveset ér! ‒ Nem igaz. Jézus az ellenkezőjét állította!
  4. Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni! ‒ Féligazság. Ha elrabolják, az sem változtat azon, hogy én vagyok a jogos tulajdonos!
  5. Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! ‒ Ez bődületes hazugság, sőt: aljasság. A valódi mérkőzéseknek szabályai vannak, azok mondják meg, meddig tart.
  6. Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs! ‒ Közhely, de legalább tényleg így van.
  7. Egyetlen magyar sincs egyedül! ‒ Kongóan üres közhely. A magyar szó kicserélésével érvényes az összes románra, angolra, afgánra, nigériaira,... stb., stb., nem folytatom a végtelen sort.

Ezt kitették egy felújított gimnázium falaira. Bízom benne, hogy a gimisek többsége intellektuálisan többre hivatott annál, mint hogy ez legyen a szellemi vezérfonala!

A közép-európai népeknek kötelessége, amikor független országot ér katonai agresszió, egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket ’56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyes erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni. A tőlünk nyugatra lévő országokban volt az a szokás, legyen akár szó a ’68-ról vagy ’56-ról, hogy az első reakciója a Nyugatnak nem az, hogy azonnal és határozottan elítéli az agresszort, hanem mintegy megértő szimpátiával mentségeket keres a számára, hogy miért tette, amit tett. Ez rögtön össze is zavarja egyértelmű állásfoglalását, mert nem tud a lényegi tényekre összpontosítani. […] A ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye pedig úgy hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam […] területén katonai akciókat hajt végre. Ez az a tény, amiről nekünk véleményt kell kialakítani, minden más csak mellébeszélés, önfelmentés és a szocializmus itt maradt erkölcsi relativizmus maradványa.

Orbán Viktor 2008 nyarán, a szárszói konferencián (a Grúzia elleni agresszió kapcsán). Idézi Borbás Barna: ’56 erkölcsi parancsától az oroszoknak drukkolásig – a magyar hintapolitika elviselhetetlensége = Válasz Online, 2023. február 23.

A kormányoldal kiválasztott egy mindenki által megvetett csoportot, a pedofilokat, akikkel szemben most harcot hirdetett. Az ellenzék már majdnem megszavazná a Fidesz pedofilellenes törvénycsomagját. Semmit sem akar kevésbé a Fidesz. Ezért bejön egy picit sem arányosított, szándékoltan bornírt megfogalmazású módosító, hogy az ellenzék még véletlenül se szavazhassa meg a pedofilellenes törvénycsomagot. Mit mond majd a keddi zárószavazás után a Karmelita? »Az ellenzék a vírus után a pedofilok oldalára állt.« Egyszerre mossák majd össze a homoszexuálisokat és az ellenzéket is a pedofilokkal. Így működik a Nemzeti Cinizmus Rendszere.

(Schiffer András)

Válasz Online, Stumpf András: Szóval Orbán szerint Szájer pedofil? Dehogy. A helyzet ennél rosszabb. (eredeti: Schiffer András Facebook-pldala)

Álbal és alsójobb kétféle csomagolásban ugyanazt kínálja, csak az egyik csomagon, egészen pontosan a kivakart ötágú csillag helyén, már egy ideje Szent István kettős keresztje díszeleg, nem holmi önkényuralmi jelkép.

[...]

Most komolyan: e jobb sorsra érdemes ország számára valóban ne adódna harmadik út ezekhez képest, ezektől minél távolabb? Hogy úgy mondjam, ezekre merőlegesen?

Lányi András: Horn Gyula és Komáromy Gergely – két elfogadhatatlan döntés az álbal és az alsójobb országában. = Válasz Online, 2022. június 15.

Ha valamit tanultam az olyan emberektől, mint Andrej Szaharov, az az, hogy a diktatúra ellen az erkölcs a legerősebb fegyver. Ez az egyetlen, amivel nyerni lehet egy olyan kaszinóban, amit ők ellenőriznek – ők írják a szabályokat, és még csalnak is. Fontos hát az idealizmus és az, hogy a legmagasabb mércéhez viszonyítsuk a cselekedeteinket.

Vörös Szabolcs: Garri Kaszparov: „Egy pusztító vereség az egyetlen esélyünk” – exkluzív interjú az orosz ellenzék legismertebb arcával = Válasz Online, 2022. augusztus 23.

A Magyar Orvosi Kamara 2020. április 18-án a koronavírus-helyzetről:

A MOK megpróbálja a jelen járványhelyzetet szakpolitikaként, az egészségügy ügyeként kezelni ‒ csak épp a védekezést a belügyminiszter irányítja, a védőfelszereléssel érkező repülőket a külügyminiszter vagy az innovációs és technológiai miniszter fogadja, a kórházakat és a lélegeztetőgép-gyárat a miniszterelnök látogatja, a védekezésről rendőrök és katonák tájékoztatnak.

Magyar Hang, 2020. április 18.

A téma alapvetően az lett volna, hogy miként értékeli a kutyapárt, hogy nem jutott be a parlamentbe, Nagy Dávid azonban itt Orbán Viktor dicséretébe fogott. Azzal kezdte, hogy meglepődtek, hogy 2022-ben Orbán Viktor Magyarországán még ki kell írni a választást, de köszönik neki. Méltatta, hogy a miniszterelnök nemcsak a választást és a Fideszt szervezi meg jól, hanem saját ellenzékét is, konkrétan a Gődény György és a Gattyán György vezette pártokat nevesítette.

Majd – ahogy fogalmazott – Vlagyimir Putyin után ők is gratulálnak neki, hiszen úgy nyerte meg a választást, hogy Magyarországon haltak meg majdnem a legtöbben lakosságarányosan a covid-járványban és féltávnál kiderült a legnagyobb szövetségeséről, hogy egy tömeggyilkos.

Újra bejutott a kutyapárt a köztévébe. = Magyar Hang (hang.hu) 2022. ápr. 6.

Nagyon veszélyes játék a politikát azzal elintézni, hogy a politika mocskos dolog, s minden politikus lop, csal és hazudik. Ez ugyanis csak azoknak a politikusoknak ad menlevelet, akik tényleg lopnak, csalnak és hazudnak. Normákra – ha tetszik, erkölcsi normákra – a politikában éppúgy, mint az élet minden egyéb területén, akkor is szükség van, ha azokat kevesen tartják be. Normák nélkül nem lehet a normaszegést számonkérni.

Antall György, Válasz Online 2020. május 28.

"Az a társadalom, ahol egy végletekig korrupt, erkölcsileg bukott, rosszul kormányzó, nyíltan hazug erő eséllyel mérkőzik meg a hatalomért, aztán végül 53 %-ot kap, továbbá bejut a parlamentbe még ezen felül egy vállaltan gyűlölködő, demokráciaellenes párt is, az nem egy demokratikus, polgári társadalom. Demokratikus és polgári értékeket hirdetve nem lehet benne többséget szerezni."

Lukácsi Katalin a Facebookon. Idézi: Lukácsi Katalin: Nem az egyéni jelölteken múlott a kétharmad. = Magyar Hang 2022. ápr. 8.

A matematikus úgy látja, Márki-Zay végig becsülettel küzdött, és bár valóban súlyos kommunikációs hibákat követett el, ő mégsem ezt látja a bukása okának, hanem az ellenzék kihátrálását. „A többi párt viselkedésére csak egy apró példa már a választás utánról: az ellenzéki eredményváróról két ember kivételével mindenki elszelelt MZP mellől. Előttem ezentúl nem áll meg egyik olyan párt sem, amelynek a vezetőitől ez kitellett. Így a szememben MZP-n kívül csak Donáth Annának (s így a Momentumnak) és Karácsony Gergelynek (az örök pártnélkülinek) maradt meg a becsülete, ők nem lógtak meg gyáván. A többiek részemről kuka. DK – kuka, Jobbik – kuka, MSzP – kuka, úgy, ahogy vannak. LMP, Párbeszéd, Együtt – á, rajtuk már kikukázni sincs mit. Pár lézengő díszlet-ember jó pénzért a Parlamentben, ennyi maradt belőlük” – írja ...

Mérő László is szavazatszámláló volt, és már érti a vidéki világot, amelynek nagy többsége a Fideszre szavazott. = Telex 2022. ápr. 6.

Az a politikai vallásosság, amit a magyar kormány képvisel, nem kereszténység, hanem NER-eszténység. Ha az Orbán Viktort váteszként, már-már messiásként, vallási fanatizmussal, gondolkodás nélkül követők forrásaiból tájékozódik az ember, akkor könnyen azt hiheti, hogy mindenki hülye, csak mi vagyunk helikopter.

Miután az utóbbi időkben a világ megvezetésének feladatával igen széles tömegek bíztak meg nyilvánvaló óvatlanság révén nyilvánvaló pszichopatákat, a történelemtudománynak lassan át kell alakulnia pszichiátriai kórismék enciklopédiájává.

Verebes István: Nem lehet igaz. = Magyar Hang 2023. július 8-13.

Akkor mondom, mit tehet Orbán, hogy csökkenjen az üzemanyagár:

  1. Csökkentheti az üzemanyagot terhelő 27 százalékos áfát.
  2. Ideiglenesen elengedheti a literenkénti 120 forintos jövedéki adót.
  3. Befagyaszthatja az üzemanyagárat, ahogy a horvátok teszik.
  4. Ha fél attól, hogy mindez nem tetszik Brüsszelnek, megvívhatja a szokásos szabadságharcot. Ennek most értelme is lenne.
  5. Mondjon le, és megoldjuk mi.

Jakab Péter: ahol drága a benzin, ott drága a kenyér, drága az élet is. (Alfahír, 2021. nov. 4.)

A forint gyengülése Orbán eszmefuttatása szerint azt jelenti, hogy tulajdonképpen "ellopják a pénzt az emberek zsebéből", mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. A pártvezető szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.

Portfolio.hu: Orbán: "gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak", 2004. november 8.

a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.

Orbán Viktor a Hír TV-nek adott exkluzív interjújában, 2004. november
2004. októberében a forint euróhoz képesti árfolyama 247 Ft körül volt.

Egy csiga vasúti káoszt okozott Japánban. Az állat bemászott egy elektromos elosztóba, itt rövidzárlatot okozott, ami csaknem harminc vonat tizenkétezer utasára volt hatással – írja a BBC.

Magyarországon a csiga viszont maga a MÁV...

Alfahír, Dobos Zoltán. 2019. június 22.

Ha már belátja a kormány, hogy nem lehet megélni a nyugdíjakból, akkor ne utalványokat, hanem tisztességes nyugdíjakat biztosítson.

...

Ne választások előtt könyöradományokkal illesse meg a nyugdíjasokat, hanem tisztelje meg őket azzal, hogy tisztes öregkort élhessenek meg Magyarországon.

Varga Damm Andrea sajtótájékoztatója, 2019. aug. 25.
12 pont a mai sajtóviszonyok szerint
Forrás: web

"Amit nekem adsz: mindenkinek adod", hirdeti a földi hatalom.

"Amit mindenkinek adsz: nekem adod", hirdeti az égi hatalom.

Weöres Sándor: Földi és égi hatalom. = A teljesség felé.

Az elmúlt napok bebizonyították, hogy a valódi ellentét nem Orbán nemzetek Európájáról szóló meséi és egyes liberális politikusok föderális Európáról szóló álmai között van. Az ellentét a zárt ajtók mögött egyezkedő, alkudozó és megalkuvó politikusok Európája és az emberek, a választópolgárok Európája között áll fenn.

Facebook, Gyöngyösi Márton (az Európi Bizottság vezetőjéről szóló szavazás előtt). 2019. július 9.

Akkor fog elindulni az ország a fejlődés útján, ha a magyar emberek végre nem egymásban látják az ellenséget, hanem közösen fellépnek azért, hogy a kormánynak ne legyen más lehetősége, mint szolgálni őket, mert máskülönben megbukik.

Alfahír, interjú Jakab Péterrel: "A mi feladatunk az, hogy a küzdeni tudókat összefogjuk" (Sarkadi-Illyés Csaba). 2019. szeptember 23.
Ha gondosan megfigyeled, kik azok az emberek, akik sohasem dícsérnek, akik mindeig ócsárolnak és mindenkivel elégedetlenek, rájössz, hogy ugyanazok, akikkel mindenki elégedetlen.
Jean de la Bruyère. = Gábor György: Gondolatok könyve. Magvető. 1962. 127. lap
... a félelem roncsolja a lelket, az irigység kikezdi a szívet, a mosástól kifakul az agy.
Magyar Hang 2019. június 7-13. Hegyi Zoltán: Egy mindenes feljegyzései (50.)

... egy biztos, a környezetszennyezésért, klíma problémáért mi nyolc milliárdan vagyunk felelősök, az energiacégek, az ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság annyit fog termelni, amennyit meg akarunk vásárolni, el akarunk fogyasztani. Rajtunk múlik, ne forgassuk a szemeinket, mert még elszédülünk.

Jaksity György: Világraszóló képmutatás miatt vannak az egekben az energiaárak. (Telex, 2021. okt. 12.)
Nem akadályozhatod meg a gond madarait, hogy átrepüljenek a fejed fölött, de megakadályozhatod, hogy fészket rakjanak a hajadban.
Kínai mondás

Egy civilizáció hanyatló korszakát általában hatalmas birodalmak kialakulása jelzi. Ezek a birodalmak így vagy úgy a fogyatkozó erőforrások központosítását és a sokféleség erőszakos elnyomását szolgálják, ezért egyre sebezhetőbbé teszik a civilizációt, amit előbb-utóbb maguk alá temetnek.

Lányi András: Hét remek kifogás, miért ne tegyünk semmit a klímakatasztrófa ellen ‒ https://www.valaszonline.hu/2019/11/04/lanyi-andras-okopolitika-klimavaltozas-vitaindito/

Minden oldalon értékeli a jót, elítéli a rosszat. Mit felel, amikor valaki megkérdezi, hol áll?

A lábamon. Vannak, akik nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy ha nem ideológiák mentén foglalok állást. Ebben a társadalomban nincs esélyed arra, hogy megértsenek, ha árnyaltan látod a dolgokat. Mindig nagyon szerettem és sokat idéztem Váci Mihály verseit is, aki bár országgyűlési képviselő volt a Kádár-rendszerben, nyírségi parasztgyerekként abszolút elkötelezett volt. Én pedig szeretem az elkötelezett embereket. Jézust is mai fogalmaink szerint baloldali vagy liberális gazembernek tartották a farizeusok, akik között pedig szintén voltak nagyszerű emberek, mint Nikodémus vagy Arimateai József, aki felajánlotta számára a saját sírboltját. Az élet nem fekete-fehér.

„Én voltam a »fasiszta«, most meg én segítek a cigányokon. És ti hol vagytok?” ‒ Sashegyi Zsófia interjúja Hofher József jezsuita szerzetessel = Válasz Online 2021. 07. 11.
összeesküvés-elmélet